13. nap

A nagy cumizás napja

Reggel táborbontás, majd elhagyjuk a tábort. Megelőzve a túlköltekezést, egyedül ülök az autóban mikor kilépek a kapun. A többiek gyalog kiosontak, így a 30 euro helyett csak 10-et fizetek. Ma a karaván csak 2 kocsiból áll a 39-es kocsi előre ment. Begyűjtöttük az első két helyen a 10 pontot, de mivel a következő pontok erősen homokos helyen voltak így kihagytuk azokat. Előre mentünk aszfalton, majd a mezőnnyel szemben indultunk a pontvadászatra. A következő betű egy faluban egy romos ház belső falán helyezkedett el. Egy helybeli rögtön segítségünkre sietett, de a betű helyett egy lepukkant „szállodát és éttermet” mutatott meg. Ezután egy 12 év körüli fiú magyarázott valamit, de a hiányos francia nyelvtudás miatt gyalogoltunk egy kilométert potyára. Igaz hogy egy betűhöz vitt, de az egy telefonboltban található, s nem az általunk keresett falfirka volt. Pár perc keresés után megtaláltuk a „B” betűt. Ennél a pontnál lerobbant egy Mitsubishi jeep. Eltört az olajszűrő áteresztő csavarja. Szerencsére az utcában „autószerelő műhely” üzemelt, s tudtak ilyen csavart adni. Segítettünk beszerelni, de mivel levegős lett a rendszer, be kellett húzni a kocsit. Pistiék (a konvoj másik kocsija) ráakasztottak, végighúzták a falun. Méterről méterre kiszorultunk a faluból, mert a helybéli kéregető gyerekek nem hagytak békén. Megálltunk a szemközti dombon, hogy a többiek jól lássanak, ha befejezték a vontatást. Vártunk fél órát, de nem jöttek. A rádión nem értük el őket, mivel 17:30-at mutatott az óra, egyedül indultunk a tábor irányába. Vissza van még 50 km és 19:00 a mai beérkezés ideje. Bevetjük magunkat a füves szavannába. Követjük az előttünk haladók nyomait, 1 km még a következő pont. Egy kiszáradt folyómeder állja utunkat. Az alja mély, süppedős homok, nem  Passatnak való. Állunk a parton és azon gondolkodunk, mit tegyünk. Beért minket egy terepjáró, az ő biztatásukra behajtunk a folyómederbe. Természetesen elakadtunk, de segítettek kitolni. Tovább mentünk, de néhány száz méter megtétele után megint egy folyómeder állta el az utat. Kiszálltunk, körbejártunk, kerestünk egy járható részt. Egy keskenyebb szakaszon padló gázzal átrepülünk a folyón. A túloldalon a partoldal magas és meredek. Majdnem felborul a kocsi mire kikeveredik a mederből. Beértünk egy faluba, a feladat  falu neve volt. Sajnos az előttünk levő autók úgymond „beetettek” már, kicsi ajándékokat osztogattak a falusiaknak. Mire mi odaértünk, már követelték a petit cadout. Nem lehetett az ablakot letekerni, a kölykök rögtön nyúlkáltak a kocsiba. Annyian voltak, hogy közlekedni sem lehetett tőlük, lógtak a kocsi oldalán, lökhárítóján. Három kör megtétele után sikerült egy férfitől megtudni a keresett nevet: Nomo. A falutól néhány kilométerre újabb vízmosás, már meg sem lepődünk. Csapdában vagyunk, visszafelé nem tudunk menni, mert nincs aki segítsen, innen már csak előre vezet az út. Leengedjük a gumikat a nagyobb felfekvés miatt. A partoldal igen meredek, de jobb választás híján behajtunk a mederbe. A Passat orral a homokban landol. Megint csak ásás, és előkerül a homokvas is. Beért minket egy amerikai rendszámú terepjáró, 20m spanifert összekötve a túloldalról kihúztak minket. Elértük a következő kis falut, itt egy betűt kellett megkeresni. A pont körül rengeteg gyerek és nő várt minket, követelve az ajándékot. Kánonban zengték az varázsszót: Cadou, cadou…. A betűt nem tudtuk lefényképezni, mert ahogy letekertük az ablakot, mindjárt nyomultak a kocsiba. Olyan ez mint egy piranja támadás. Ablak fel, padló gáz.  Elindultunk a faluból kifelé, egy másik autó után, de bevitt minket a málnásba. Kezdett besötétedni, s a kocsi takarásából nem láttuk, hogy megint egy mély homokos rész jön. Megint ásunk. A falusiak készségesek, segítenek kitolni az autót. Egy idősebb férfi megmutatja nekem a faluból kivezető jó utat. Továbbmegyünk. A faluban több autó is beért minket, kisebb konvoj alakul ki. Velünk tartunk, fő a biztonság. Elég jól haladtunk, de örömünk hamar véget ért, újabb meder, ráadásul „S” kanyarban járható, egyenesen, lendületből nem lehet átrohanni rajta. Keresünk egy jobban járható részt, de a nagy lendület ellenére megint csak elakadunk. Szerencsére sokan vannak mögöttünk, a túlpartról hosszú kötél segítségével próbálnak kihúzni minket. Nehezen megy, mert az autót derékszögben kell húzni a mély homokban. Végre irányba áll, de a partoldal túl meredek, nem megy fel rajta. A kötél elszakad, de nem adjuk fel. Megérkezik a mezőny egyik legerősebb autója, Bútorék készségesen segítenek, pedig rohannak, versenyben állnak az első helyért. Átkötjük a kötelet, gyorsan lefaragjuk a partoldalt, újra próbálkozunk, felbőgnek a motorok, s kint vagyunk. Mindkét első gumi a keresztirányú vontatástól lejön a felniről. Nincs idő kereket cserélni, várnak a többiek. Előkerül a Tescos kompresszor, majd a gumis múltnak köszönhetően sikerül a helyén felfújni a kerekeket. Indulunk tovább, bár fogalma sincs senkinek a sötétben melyik lesz a helyes út. Az egyik faluban találkozunk egy „helyijáratos” busszal. A Mercedes busz hátsó kerék hajtású tehát csak járható úton tud közlekedni. Megkérdezem tőle merre megy. A válasz pozitív, ugyan oda igyekszik ahova mi. Célja: Korera Kore. Követjük, az út jól járható, bár a GPS szerint nem teljesen irányban haladunk. Egy faluba érve a busz megáll, s közülünk néhány nagyokos továbbmegy. Mindenki követi őket, hogy a konvoj ne szakadjon ketté, az afrikai éjszakában egymásra vagyunk utalva. Az út zsákutca lesz. Mire visszafordulunk a busz már elment, egyetlen tájékozódási lehetőségünket ezzel elvesztettük. Belevetettük magunkat a sötétbe. Néhány kilométer után szembejövő forgalommal találkoztunk. Ez a konvoj az előző vízmosásnál előzött meg bennünket, a egy órai előnyükkel egy zsákutcába jutottak. Mi is megfordultunk, de nem őket követtük. Egy közelebbi földes úton balra fordultunk. Ez egészen járhatónak bizonyult, helyenként 15-22 km/ó-val is szlalomoztunk egymás porát nyelve a bozótosban. Beértünk egy faluba. A falvakat kimondottan utáltuk, mivel minden falu a víz közelében épült, vélhetőleg újabb folyómeder keresztezi utunkat. Nem is csalódtunk, a várakozásnak megfelelően a meder közepéig jutottunk. Homokvas, lapát, a falu segítsége, hosszú kötél, s a többiek segítsége kellett a tovább haladáshoz. Szerencsétlenségünkre a nagy rohanásban az autóról sorban fogytak el a sebességek, először a hátramenet, azután a többi. A végén már csak a második fokozat üzemelt, de a homokból így igen nehéz kijönni, mivel oda erő kell. Mikor a kocsi végre kimozdult, le is fulladt mindjárt. A kuplung kezdett csúszni, de muszáj volt kínozni mert bent maradtunk volna a területen. Sikerült, külső segítséggel kijutottunk. A rádión keresztül hallottuk, hogy újabb nagy vízmosás várható. Oda is értünk, látszottak az előttünk járok nyomai a mély homokban. Itt már előre gondolkodtunk: A helyi férfiak megmutatták a kerülőutat. Fél órai autózás után a tábor elérhető közelségbe kerül. GPS szerint már csak 1 km. A tőlünk jobbra 100 méterre a bokrok között újabb konvoj fényeit pillantottunk meg velünk párhuzamosan haladva a jó irányba. Beértünk végre az esti szálláshelyre 6 órányi kemény és viszontagságos 50 km-nyi autózás után. A mellettünk haladó konvoj 30 perc múlva ért be. Aki nem járt még ilyen helyen, ilyen körülmények között, az el sem tudja képzelni ezeket a viszonyokat, egy apró hiba, s mindjárt 1 órányi kerülőt csináltál magadnak. A sötétben abszolút nem tudsz ezeken a területeken tájékozódni, még nappal is nehéz. Az éjszakát mindhárman gondolkodással töltöttük, mivel a rendezők szerint, ha nem megyünk tovább a mezőnnyel 350 km-t hasonló nehéz terepen, egyetlen út visszafelé amerre jöttünk. Tudtuk, hogy ezt egyedül nem lehet teljesíteni a mi autónkkal, ezért kissé aggódva néztünk a holnapi nap elé.