Végre Afrika! (folytatás)

 2009.01.27. 22:14

6. nap folytatása:

Az internet igen lassú, sokan vannak az internetes butikokban. Ma nem is kerültünk volna sorra, de igen segítőkészek a helybeliek, készített nekünk a helyi Pc Guru egy adatkábelt, pillanatok alatt beállította a magyar nyelvű  Windows-os laptopot a kapcsolatra, s már mehetett is az információáram. Képek küldése szinte lehetetlen, csak lekicsinyített változatban van esélyünk a továbbításra. A blogot csak az autóban van időm megírni, ezért nézzétek el nekem, ha nem mindig sikerül szabatosan fogalmazni. nem tudom minden alkalommal újra átolvasni. A képekkel való munka nehéz mert az autó döcög, a kurzor mindig elugrik, helyem a hátsó ülésen szinte nulla. Teljesen be vagyok szorulva a hűtőtáska és az ajtó közé. Ezt a helyet gondoltam indulás előtt a páholynak, de miután bepakoltunk, kiderült hogy ez a magánzárka. Egyikünk sem élvezi ezt a helyet. Én vagyok folyamatos büntetésben, mivel az erős napfénytől a csomagok által védve ez az autó legárnyékosabb pontja.

Az utolsó pont a tábor bejáratánál volt, könnyű volt megtalálni. Ezután jött a szokásos esti  program: Leadni a feladatlapot, kipakolni a kocsit, sátrat verni, majd vacsorát készíteni. Ezután jött a jól megérdemelt pihenés. Megint eltaktikáztuk a helyválasztást, ma is erősen horkolnak mellettünk.

A mai nap eredménye: Begyűjtöttünk 61 pontból 51-et. 5 pontot a beérkezéssel buktunk el, megint csak a „villámgyors” internet miatt, lekéstük a befutót. Ma végig tartottuk a versenyt a mezőny első harmadával. Az összesítésben elsők vagyunk a kétkerekesek között, a négykerekesek között a 48. helyen állunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaszvarirallyteam.blog.hu/api/trackback/id/tr89907250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása