12. nap

Átszeltük Mauritániát.

Reggel nem kellett végre rohanni a felkeléssel. Reggeli után az első utunk a Cyber Cafe-ba  vezetett. Ilyenkor ketten bemegyünk a netezni, egy ember őrzi az autót. Az őrzés általában Zoli feladata, Andrással netezünk. Ma nem volt szerencséje, az utca összes árusa, neppere megszállta. Kínáltak „eredeti” Rolex órát, zoknit, kiflit, kábítószert, sőt a helyi céllövöldés rögtönzött lőteret épített a járdán, légpuskával lehetett a fő utca közepén célba lőni. Mire befejeztük, Zoli elég ideges volt, az árusok igen rámenősek itt, nem lehet őket lerázni. Beugrottunk az autóba, irány Kiffa. Ma 600 Km aszfaltút várt ránk. Ezen a szakaszon legalább 30 rendőri ellenőrzésen mentünk át. Minden ilyen ponton kérik a fiche-ket, és a „petit cadeu” (kicsi ajándék), ami többnyire egy golyóstoll, vagy kulcstartó, esetleg nyakba akasztó. Ha nem adod magadtól, szólnak érte. Ritka aki nem kéri. Az úton mindig tudni lehetett, hogy mikor érünk lakott területre, mert előtte rengeteg a szemét és az elhullott állat. Több száz tehenet, kecskét hagynak az út mellett elrohadni. A falvakban a főút beszűkül, egy sávos lesz, minden ilyen helyen virágzik az útszéli kereskedelem. A települések igen koszosak, igénytelenek. Elhagyva a településeket, megint csak szemét és dög. A sivatag lassan átvált füves szavannára. A táj olyan mint a júliusi magyar alföld. Kiégett fű, kevés növény. Ahogy haladunk egyre több a teve, a sok szamár, a kósza tehén, s a kecske. Megálltunk egy tevénél, próbáltuk megfogni, hogy hazahozzuk, de nem volt nálunk „teveháló”, így nem jött össze a befogás. Sötétben értünk Imodu nagyúr táborába, ahol megint csak katonai őrizet mellett táborozhattunk. Sátor, vacsora, alvás 2:00-ig, mert megjöttek a finn szomszédjaink, fennhangon üvöltve verték fel a tábort. Elővettük magyaros szókincsünket, így alábbhagyott az üvöltözés.