Monte Carlo meghódítása

 2009.01.20. 23:19

2. napunk a Rallyen

A mai nap kezdése is hasonlított a tegnapihoz. Este a rendezőktől 7:00-ás időpontot kaptunk az eligazításra, de 6:30-kor megtartották azt. Szerencsére még időben találtunk egy embert a szervezők közül, így mára már kaptunk feladatlapot. Az első feladat egy betű megkeresése volt koordinátapontok alapján. Az út egy Tsz udvarra vezetett. A kérdéses helyen egy „A” betűt formáló villanyoszlopot találtunk.

Mint utóbb kiderült ez a megfejtés helytelen volt. A GPS pontosan ezt a helyet jelölte meg nekünk, ezért gondoltuk, hogy az „A” betű a megoldás. A helyes válaszért be kellett gyalogolni a sárba, ahol egy felfestett „C” betű található.

A második feladat egy házszám megtalálása volt, amit meg is találtunk Pontevico mellett.

A harmadik feladatnál egy szakácsot kellett keresni. Ez egy kicsit több időt vett igénybe, mivel a hely meghatározása nem volt egyértelmű, de azért sikerül megtalálni.

A negyedik feladat előtt hosszas mérlegelést folytattunk. Az ezután következő 4 feladatnál meg kellene mászni az Alpok 3000 m magas hegyeit több száz kilométeren keresztül. Az autónk erősen túlterhelt, olyan mintha egy földdel megrakott utánfutót húznánk magunk után, valamint a motor frissen felújított, bejáratós még, ezért nem akarjuk az első 1000 km-en szétpörgetni. A csapat úgy döntött, hogy fontosabb a célba érés, mint az a néhány pont, így Monte Carlo felé vettük az irányt. Ahogy haladunk délre az idő egyre jobb lett, -2-ről +14-re váltott a hőmérséklet. A könnyebb útvonalon is sokszor visított a Passat, rengeteg hegyen és alagúton vezetett keresztül az utunk.

Közeledünk Monte Carlo felé, egyre több a Ferrari.

Monte Carlóban nem hagyhattuk ki a Forma 1-es pályát. Tettünk rajta 2 kört. Tv-ben egész másképp fest mint a valóságban.

Monte Carlo után a 10. feladat következett. A falu nevét több feladat megfejtéséből kellett összerakni. Ez hosszabb időt vett igénybe, mivel  azokat a helyeket hagytuk ki ahol azok a betűk voltak elrejtve, ami ennek a megfejtéshez kellettek. Nem estünk kétségbe, kis segítséggel megszületett a megoldás. A következő állomás Saint Cannat-ban egy útkereszteződéstől 250 méterre elrejtett szám. Bevittek minket a málnásba. Szűk földes utakon kellet megkeresni egy kövön levő számot. Ha minden igaz ez a „208”. Beesteledett. Mára befejeztük a feladatokat, elindulunk Montpellierbe, a Hotel Etapba, ahol megszállunk éjszakára. A színvonal egyre romlik, így szoktatnak az afrikai nomád körülményekhez.


 

Címkék: gps ferrari forma 1 monte carlo montpellier bamako2009

A bejegyzés trackback címe:

https://szaszvarirallyteam.blog.hu/api/trackback/id/tr63892274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása