Gyorsjelentés

 2009.01.19. 10:27

A fiúkkal minden rendben, eddig terv szerint haladnak a dolgok. Az autó bírja, igaz néhány alpoki szakaszt ki kellett hagyni, de helyette a csapat tett egy tiszteletkört a Monte Carlo-i utcai Forma1-es pályán. Elmondásuk szerint legalább akkora nézettségük volt, mint az igazi versenyzőknek :-)

Ma már Franciaországból jelentkeztek, és szélsebesen gyűrik az aszfaltot, hogy estére Almeríában legyenek a kompnál.

Beszámolójuk élesítve internetkapcsolatra vár. Amint lehet, jelentkeznek!

Köszönik a sok drukkot, biztatást!

Címkék: budapest internet forma 1 monte carlo bamako2009

És elindultunk...

 2009.01.17. 21:56

A Felvonulási téren gyülekeztünk a reggeli fagyban. Elvégeztük az utolsó simításokat, felraktunk még néhány matricát, ellenőrizünk mindent.

Ezután rögtönzött 3WD bemutatót tartottunk a nézelődőknek és az Origo riportereinek, akik később cikkükben leopelezték Passatunkat. A Tamással készült interjút ebben a videóban tekinthetitek meg: http://videa.hu/videok/jarmuvek/budapest-bamako-2009-rajt-afrika-auto-autoverseny-oTNfOKdKgu6HJ5ay

Majd felgördültünk a pódiumra, ahonnan még egy tiszteletkört kellett tennünk, az autó utáni fokozott érdeklődés miatt. De végre elindultunk, ha minden igaz estére Olaszországban pihenjük ki a nap fáradalmait.

A rajt pillanata:

Címkék: budapest origo passat rajt bamako2009

A csapat

 2009.01.13. 14:01

A csapattagok (balról jobbra)

Törő Tamás, aki az autót építette

Herwerth András

Leipold Zoltán

 

Címkék: budapest csapat rajt bamako2009

Szélvész 3WD

 2008.12.27. 15:47

 A versenyautónk alapja egy 1982-es évjáratú Volkswagen Passat 1.6 TD kombi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az átalakítást a hátsó futómű megerősítésével kezdtük. Ez a munka elég sok időt és energiát igényelt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lengéscsillapítókat a Meteor Kft. biztosította számunkra. 3 heti kemény munka után a helyükre kerülhettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután az első futóművet emeltük meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután a tetőbox is legyártásra került, ami egy Fiat Ducato Maxi tetejéből készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Átalakult a csomagtér is a praktikus pakolhatóság miatt.

                        

  

 

 

 

 

 

 

 

 

A család is besegít.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lassan elkészül a csodafegyverünk is, a 3WD.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címkék: budapest volkswagen versenyautó csodafegyver passat bamako2009

süti beállítások módosítása